Horváth Andrea kozmetika

Rólam

Üdvözlök Minden Kedves Látogatót az oldalamon!

Horváth Andreának hívnak, 2005. óta dolgozom kozmetikusként Győrben. Ennek a honlapnak a létrejöttére azért volt szükségem, hogy minél több emberrel megismertessem szolgáltatásaimat, mindig friss információval tudjak szolgálni a leendő, és már meglévő vendégeimnek kozmetikai újdonságaimról, akcióimról. Munkám során mind a szakmai elvárásokat, mind a különböző igényeket szem előtt tartva folyamatosan próbálom fejleszteni tudásomat. Kezeléseim színvonalát elsősorban De Noyle's spanyol professzionális kozmetikumokkal valósítom meg, mely termékek számtalan kezelési variációt tesznek lehetővé. A hozzám bejelentkező vendégek mindig a bőrtípusuknak, az életkoruknak és az évszaknak megfelelő ápolásban részesülnek. 2011-ben sikeres kozmetikus mestervizsgát tettem, azóta tanulóoktatással is foglakozom.

Több alkalommal végeztem továbbképző tanfolyamokat, illetve sokat foglalkozom sminkeléssel.

Nagyon büszke vagyok rá, hogy az ArtDeco Group sminkes csapatába tartozom, melynek következtében Győrön kívül Mosonmagyaróváron,Sopronba illetve Tatabányán is megismerhetik munkáimat.

„Specialitásom” a 3 Dimenziós szálas műszempilla felhelyezése valamint a közelmúltban lehetőségem nyílt a kozmetikai tetoválás elsajátítására, mellyel egy régi álmom vált valóra. Úgy gondolom, hogy mindig szükség van újdonságokra, hiszen ezek elengedhetetlenek, hogy minőségi, jó munkát végezhessek. A legnagyobb sikerélményem az, hogy szeretik az emberek a munkámat, elégedettek vele és folyamatosan küldik hozzám rokonaikat, ismerőseiket.


A szolgáltatásaim előre megbeszélt időpont alapján vehetőek igénybe.

Szeretettel várok minden szépülni vágyó hölgyet az újonnan kialakított kozmetikámban!